2010.01.06. 14:03
AVATAR után - szerda
Címkék: avatar
Nos, meg lett. Cameron nagy eposza. Majd beizéltem a végére, mert én balga egész nap nem ittam, csak a mozi előtt. És a 160 perc játékidő az majd 3 óra!
Érdekeset elmélkedtünk Zizzel utána annak kapcsán, hogy az USA-ban nem annyira nagyon nagy a sikere a történetnek. Hmmm. Történet?! Kezdjük innen.
Cameron meg akarta csinálni a saját eposzát. Csinált hozzá egy világot, ami szép. Csinált szeretnivaló lényeket. Csinált egy alapvetően mínuszos arcból egy hőst. Csinált gonoszokat, akik annyira nem is látszanak annak. És persze mindezt jó távol a földtől.
A lábatlan katona, kapcsolódik a kék böszme test agyához és élőben videójátékozik vele. Az hogy odarepülünk 6 év alatt szinte alap. Az hogy lehet genetikailag modifikált testbe tudathasadni, szintén alap. Az hogy cég az úr még a Alienből alap. Az, hogy a genetika csodákra képes a Alien 4-ből alap! Az hogy valami vékony és karcsú az meg szép. A rakodórobotok helyett már a Mátrix óta tudjuk, hogy lehet robotokba ülni és így nagyra nőni, valamint lövöldözni. Mondjuk a késes harcot még ilyen cucctól nem láttunk. De Weaver kisasszon már eleget küzdött beszíjazzva az Aliens-ben, míg abba a dokkállásba nem lökte a Királynőt magával egyetemben.
Kütyük és kijelzők frontján az új világ nem hoz nagyon újat. A kijelzőket láttunk már a Minority Reportban. Más meg nem igen van. A legviccesebb amikor a főhős nekiáll gyufával tüzetcsiholni.
![]()
A helik formája nagyon hasonlatos a Terminátor jövőképeiben látható automata vezérlésü cuccokhoz. Azonban szerencsére itt nem jött el a szomorú vég, és Rodrigez kisasszony a napszemüvege mögül vezényli a kis jószágok egyikét.
Ami új az a nem túl kitárgyalt tudat-transzporter masina, aminek a komrendszerét persze semmi nem tudja blokkolni. Még Ejva sem itnerferenciája a Flux sem.
Tök új a kacsos hajzat, amivel lehet kapcsolódni "Ejva rendszerhez", azaz a Pandorai lények tudtához, ha úgy tetszik a giahoz.
Ja történet: főhős egy kripli. Aki kap egy lehetőséget a sorstól. Elmegy zsoldos dokinak, tengerészgyalogosként, mert nincs pénze új gerincre. Tesóját kinyírták még a földön az utazás előtt és az Ő helyére kéri fel a CÉG!
Cég persze bányászik valami epokitet! Tök mind1 mit! Nagy gépekkel ásnak az emberek egy nem lélegezhető de majdnem M típusú Pandóra nevű alacsony gravitációs szintű bolygón. Persze a helyi néppel azért nem sikerült keresztény-kapitalista alapon kijönni, így inkább nem barátkoztak az alapvetően naív nav'ik. A korai kapcsolatfelvételi programól csak annyit tudunk, hogy volt, és annak az egyik oszlopa lehetett Weawer kisasszony, akit igaziból csak megtűr a CÉG.
Még ha közönbös is a hely azért koránt sem veszélytelen. Tele van egzotikus lényekkel amiktől lehet félni. Ezért kell egy marék zsoldos is, akiknek a kezébe lehet adni aprítógépet. Zsoldosoknak meg kell egy főnök, aki olyan kemény mint a Vídia, és egyenes mint egy százasszög, és szőke mint egy német! És persze van egy karmoláshalom a fején, hogy 3D render-elés közben se veszítsen a félelmetességéből.
Hősünk AVATARjával persze leveszik. Persze találkozik egy szépséges tanítóval. Akin keresztül megszeretni amit lát és érez. És persze össze is jönnek. És mire letelik a 3 hónap a tehetséges harcost elfogadja a törzs. De ekkor a gonosz cég nekimegy a falunak. Hősünket kirángatják a tudattraszporterből. De akkor jön Rodrigez kisasszony és lehet ismét kékbe bújni és segíteni aprítani a gonosz CÉG gonosz embereit.
A végjáték egy nagyszabású légi ütközet lenne, persze kézitusával megspékelve, ahol a pár kell hogy legyőzze a gonoszt.
Aztán pont a végre: Ejva segítségével a hősünk átköltözik a kék testbe, hogy majd az AVATAR 2-ben úgy térhessen vissza.
De, hogy mit bányásznak az pont annyira nem érdekes mint ahogy a DÜNÉ-ben sem volt az.
Az alkotott világ szép, sőt. Ugyanakkor én hiányoltam a nagy totálokat, levegősséget, melyek elengedik a szemet kicsit a 3d szemüveg mögött. A 3D-s élmény kiváló. Látszik, hogy erre készültek nagyon.
Azt ugyanakkor nem tudom mennyire jut el a látványözön mellett a nézők sokaságához hogy alapvetően egy afrikai gyémántlelőhelyen is játszódhatna a story, azzal az alapgondolattal, hogy "a természettel szimiózisra törekvés,hosszabb távon, meghozza a gyümölcsét ". És persze a technika nem minden!
De ezt tudjuk rég, Darth Veadertől is: "Egy bolygó elpusztítása eltörpül mindamellett, amire a mindenható Erő képes!"
Élménynek nagy és kihagyhatatlan az AVATAR. Deee mindenkire kötelező a szemüveg!!!

Szólj hozzá!
2010.01.05. 12:16
2010 online - hétfő ami kedden is tart
Címkék: első újév 2010 hackintosh elfy
A karácsony várakozásokon felül alakult. Nagy sikernek örvendett, hogy az arcüreg szorításai csak engedtek, és a két ünnep közét normálisan lehetett pihenni. A Budapest Kecskemét tengelyt rendben bejártuk. 27-én este még a Pecsa is jól esett. Bár azért nem maradtunk tovább a keleténél.
Aztán pihentünk, én olvastam Zizz meg dolgozott kicsit. Az újévet Tahiban vártuk az unokaöccsökkel a nyakunkon. Nem hiába: övék a jövő nagyobb része.
A Bamboozás mellett jutott kis idő Elfy projektre is. Ide leírom, hogy a napokban látványos haladást lehetett elérni. Az SL felbootol a Thumbdriveről. Volt olyan eset is hogy már a hálókártya is aktiválódott, legalábbis a MAC address benne volt a boot logokban.
Összességében nagyon nem egyszerű a dolog. Szerencsére több pack-ból összeollózva már a célvason tudok kísérletezni. Hogy mi is az:
- WX58BP - ( /82/X58OIH /MCH/, ICH10, ICH10R /82801IJR/ )

Ezzel kapcsolatban az a vicces, hogy az Intel oldaláról annyira gyorsan nem derül ki, hogy milyen chipsettel megáldott az Ethernet vezérlő, vagy a HDA néven elhíresült audió blokk.
Ethernet: 82567LM
Audio: High Definition audio ?!
( Realtech ALC889 codec-es! )
FireWire 1349a integrated
Legacy I/O integrated
12 USB port integrated
(UHCI, EHCI)
6 SATA port integrated (RAID capable)
- - i7-950 (3.02Ghz)
- - 2x2 GB RAM
- - 2x 640 GB HDD
- - 1x Samsung DVD-RW (SATA) /SH-Sxxxx/
- - ATI 4870 by ASUS
Státusz:
- USB-ről OSX SL Vanilla felbootol :)
- 4870 rendben megy :)
- CPU éppen, hogy megy ( 1 core-al telepítettem! de 2-vel is megy! )
- RAM látszik rendben :)
- USB Thumbdrive és HDD eszközök látszanak rendben! :)
- Egér, billentyűzet rendben :)
- SATA alrendszer gyakorlatilag nincs. HDD-k nem látszanak és a DVD-sem! :(
- Ethernet egyszer már látszott ( aszem 32bites módban! ) 64-bitben nem látszik
- Audió látszik de nem megy!
- 1349a látható de nem tesztelt
Most azzal fogok küzdeni, hogy lássa legalábbi a HDD-ket, hogy oda lehessen feltenni a bootmanaggert és a Win7-et meg az Ubuntut!
X58-as installpack-al dolgoztam és kiheréltem, majd újraraktam a kext-eket. Már egyedi kext plistet is csináltam, vendor doksi alapján, de sajna nem volt sikeres standard bootup után. Önmagában már annak örülök ahol vagyok, de még van meló bőven vele.
2 komment
2009.12.28. 17:58
bamboo - Zizztől karira
Címkék: karácsony ajándék 2009 zizz bamboo
Nagy várakozás övezte a szentestét. Én izgultam, hogy a félfejjel történő Jézuska kergetés mennyire is lesz eredményes. És persze azért is, mit hoz majd nekem! És hogy elviszi-eazt amit még a Télapó belepakolt a melléküregeimbe.
És igen!
Nagy meglepetésre egy Bamboo Pen and Touch boldog tulajdonosa lettem by Zizz.

A nagy családi kanossza miatt csak ma dugtam össze és kezdünk el barátkozni. Meglátjuk mire jutunk egymással. Remélem Ti is!
Ezen kívül lett még: Engedj be (Let the right in eredeti címen futó film) DVD-n és könyvben (aminek még mindíg nem jó a cím fordítása!) is. A vicces, hogy Zizz is mekapta a DVD-t, csak más borítóval! :) A könyv kapcsán viszont az a helyzet, hogy nagyon bele kell húzzak, igen tetemes a lemaradás!
Zizz egy 107 cm-es deritő és reflex kit mellé egy 10-20 mm-es Sigmát kapott a Jézuskától. Nomeg Vámost is! És persze babtáblát is!
A legjobb "meglepetés ajándék" családi kategóriában nálunk: olajpermetező lett! Két darabos. Ez, tapaszalataim szerint, addig míg az ember nem találja fel ismét a vasedény hálózatot, szinte beszerezhetetlen de, fontos kiegésztője a konyhának.
A legjobb "nem meglepetés ajándék" családi kategóriában: Erik Sumo band - the trouble soup -ja lett!

2 komment
2009.12.14. 13:48
Habsburgok, Leibovicz, Klint, MQ, Kunst haus - megfázni nem kunszt - Hétfő
Címkék: bécs 2009 mq museum wien kunst haus
Tök jót kirándultunk. Péntek nekifutottunk a határnak egy nemzetközi gyorsítottal, hogy látogassunk kultúr teret kicsit arrébb, ahol most a magyar jár. A reggeli szürkeséget Zizz mosolya feledtette. Aztán pedig az út zökkenőmentessége.
Bécs vicces és élhető város. Már ha nem akkor van ott az ember, mikor megronhanják a shop-turisták a karácsonyi vurslikat. Nekünk kellemes volt, mert a Stadionoknál levő szállodában még a bugyis víz is kellően meleg volt ahhoz, hogy a hidegtől átfagyott testünket újra normalizálni tudjuk.
A közlekedés az innerben kiváló. Látszik hogy eu-kompatibilisabb a közeg egy prár rublikával mint Budapesten. Nem azzal kellett küzeni, hogy ellenőrök és biztonsági emberek hadán keresztül eljussunk a peronra a metróban. Szinte már el is szoktam ettől a lazaságtól. Szerencsére a vonatjegyhez járt 2 nap a 100-as zónában és csak az utolós napra kellett egy napijegyet váltani. Persze automatából. Persze működött. Persze bankkártyával is! :)
Nagyjából az isten is be volt kamerázva, egyébiránt. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a tisztaság, és a nem szétbarmoltság erősen uralta a tömegközlekedési állomásokat. Igaz a WB-nek megvolt a maga állomásos jellege... de nem volt nagyon kellemetlen. Sőt, a csomagmegörző hasonló meglepetéssel szolgált mint a napijegyes automata, melyről elfeletettem megemlíteni, hogy angolul is tudott!!!
Az egyedül kellemetlenség abból adódott, hogy nem túl érthető és egyben nem szerencsés módon sikerült a city mapra festeni az 1 és a 2 vilinger útvonalát. És persze annyira nem volt első látásra logikus a megoldás. Főleg hogy 3 plussz megálóba került a Kunst Haus felé történő evick. A lényeg, hogy csak odaétünk.
Megvolt Leibovicz néni.
Nagy nekifutással indultunk a Kunst Haus felé, ahol Anne Leibovicz életrajzi válogatása került falra, lámpákkál megvilágítva. Odaúton történt némi félreértés az 1-es villamos vonalát illetően. Végül a csatornáig mentünk a 2-essel. És onnan gyalog a Weißgerberstraße-en!
A helyszín iszonyat megnyerő.
Volt ott minden, de liginkább Sussanne. Nos, ennek és a Colin Powel es telibefotónak annyira nem tudtam örülni. És annak sem, amit Zizz jegyzett meg, hogy nem igen mosolyoktak a képeken. Söt, egyáltalán nem. Nyilván nem is erről kellett szóljon a tárlat. De akkor is... éppen elég volt a szürkületből odakinn.

Összességében volt celeb, volt celeb ellentengernagy, volt lopakodó alulról.
Volt a szerelme.
Volt a kislány.
Volt apa és anya a tengerparton láblóbálva.
Volt szerelem elvesztés.
Volt Sarajevo. ( Amit annyira nem is értek. )
Folyt... lesz