A hétvégi földrengés apcsán, nagy vadul rágattam elő a maps-t, hogy behatárolható legyen, hol is telálható az a bizonyos epicentrum amit a potsdami központ kiköpött magából.
Mire azonban befejeződött a hírkergetőzés, a szokásomtól eltérően keresnem kellet a maps-on a domborzati nézetet. És azért mert a google maps GUI controll része szépen megváltozott.
Lehet, hogy csak számomra újdonság, de meglepett a Google Earth ilyettén módon történő integrálása. Szép és impozáns a megoldás ami a controllok reformáját is magával hozta. Az ujdonság, hogy a képen látható két nagyobb ikon, mely az egér ráhúzására kerül elő, valójában gomb. Azaz meg lehet nyomni. Az előbbi az Earth és a Satelite mód között vált, míg az utóbbi, a jobb oldali, a térkép és a műhold skin kapocsloója - már a régi terminológiában. A GUI inkább használati eset megözelítést alkalmazza.
Az egyes nézetekhez kapcsolódnak a további funkciók. nézetek és módok. Sajnos a mostani verzióban valami bug-os mert a Domborzati térkép nézet hol elérhető, hol nem. Hiába mondja a maps, hogy váltsunk nézetet, azt nem mondja melyikbe.
Ugyanakkor látható, hogy felkerültek a Buzz és a wiki bejegyzések külön kontrollon, továbbá ott díszeleg a címkék valamint az ingatlan "layer"-ek kapcsolója is.
A szürkével jelzett "layer"-ek az adott nézetben immár nem elérhetőek, és jelenleg a google nem vált magától nézetet annak érdekében, hogy a user elérje amit akar.
Nyilván ezen még dolgozni fog a google, és a jelenlegi átalakítások, az üzleti hasznosíthatóság irányába tett lépések egyike.
Kiváncsian várom viszont, hogy mikor lesz egy olyan natív azaz nem mashup maps layer, ami a fölrengéseket tartalmazza. Mindenesetre csatolom a tegnapi recordot is tartalmazó GFZ jelentést mementó gyanánt is.
Földrengésmentes Google Maps böngészést mindenkinek